2007. április 13.

Parsifal és a Természet hangjai

Húsvéti Parsifal-előadás az Operában

"To know what to do is wisdom. To know how to do it is skill. But to do the thing as it should be done, is service" – akár ez is lehetne Wagner utolsó operájának mottója.
Nehéz írnom a Parsifalról, mert ez az opera – annak ellenére, hogy Wagner talán legnagyobb ívű és „legsúlyosabb” darabjának tartom – mindig egy kicsit mostohagyerek volt számomra, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy Wagner alkotásai közül ezzel az operával tudtam eddig a legkevésbé azonosulni. Nem tudnám megmondani, miért, talán a szellemisége áll tőlem távolabb, mint a Ringé, vagy egyszerűen még nem vagyok elég érett hozzá. Hiába volt a tavaly a Művészetek Palotájában látott Parsifal (Matti Salminennel, Németh Judittal, Tomasz Koniecznyvel, Christian Franz-cal) életem talán legjobb operaelőadása, számomra még ott sem „jött át” igazán a darab. Most, a hétfői előadáson az Operaházban viszont sokkal jobban át tudtam élni és érezni ezt a hihetetlenül nagyformátumú darabot, mint eddig bármikor.
Őszintén remélem, hogy az, akinek megfordult a fejében, hogy levegye az Operaház műsoráról a Wagner-darabokat, látta ezt a Parsifal-előadást. Ez az intézmény világszínvonalú Wagner-estéket képes rendezni, ez tökéletes bizonyságot nyert.
Nem tudnék egyetlen énekest sem kiemelni, mert mindenki tökéletesen megoldotta a szerepet, és a rendezés apró változtatásai nagyobb teret engedtek a színészi játéknak, ami kifejezetten jót tett a darabnak. Perencz Béla egészen elképesztő erővel énekelte Amfortast, A nürnbergi mesterdalnokokban is remekelő Friedemann Kunde bölcs és nyugodt játékkal formálta meg Gurnemanzot, Németh Judit Kundryja egyszerre volt szenvedő és szenvedélyes, Molnár András pedig korát meghazudtolva, a fáradtság legkisebb jele nélkül énekelte az ifjú Parsifal, a részvét hatalma által bölccsé váló balga fiú szerepét. Talán az első felvonás templomi jelenete és a második felvonás kettőse volt a legátütőbb, leglecsiszoltabb; Németh Judit és Molnár András duettjére sokáig emlékezni fogunk.
A Parsifal – akárcsak Wagner valamennyi zeneműve – végtelenül komplex; olyan, akár egy szőttes, aminek mindig felfejthető egy újabb rétege; nyilván sokkal összetettebb annál, minthogy egy blogbejegyzésben akár megközelítőleg is fel lehessen tárni a lényegét. Dinamikus, és egyben meditatív; egy mélyen vallásos ember világképének összefoglalása. Rengetegen elemezték, nálam sokkal kompetensebbek, és többen Schopenhauer filozófiájának lecsapódását látják Wagner legutolsó operájában. Ettől a filozófiai alapvetéstől függetlenül, a Parsifal bizonyos értelemben egyszerű, egyetemes emberi értékeket közvetít: a részvét bölccsé tesz, a bűn átkától szenvedő ember a megbánásban és a jócselekedetben nyer megnyugvást, és ez a megváltás mindenki számára nyitva áll. Ez az üzenet, mindazonáltal, hogy az egész művet átszövi a keresztény szellemiség, és egyértelműek az utalások Krisztusra, Keresztelő Szent Jánosra vagy Mária Magdolnára, valahol független magától a vallástól, és inkább egyetemesen emberi. Nem véletlen, hogy sokan emlegetik a buddhizmus hatását a Parsifal kapcsán (az opera előzményének tekinthető Wagner két drámája, A Názáreti Jézus (1848), és a kifejezetten buddhista vonásokat mutató A győztes (1856)). A mű lényegi magja tulajdonképpen független a köntöstől, amibe öltöztetik; Wagner az európai kultúrából, egy középkori szövegből (Wolfram von Eschenbach Parzival c. eposzából) merítette az inspirációt, de az élmény, amiről a darab szól, nem köthető kizárólagosan egyetlen valláshoz sem. A műben, bár első pillantásra mélyen keresztény alkotásnak tűnik, többféle szellemi tradíció szimbólumai keverednek; maga a Grál-mítosz sem homogén, ugyanúgy találhatók benne a kelta hagyományból átvett, mint kis-ázsiai eredetű elemek (a Grál-mondakör iránt érdeklődőknek figyelmébe ajánlom Emma Jung és Marie-Louis von Franz A Grál-legenda lélektani nézőpontból c. könyvét, amely Jung elméleteinek alapján értelmezi a legendát).
Az emberszeretet üzenete nemes és szép, de bevallom, sokáig furcsa volt nekem a Parsifal. Valahogy nem volt kerek. Jobban mondva nem tudtam mit kezdeni azzal a nagyon erősen patriarchális jelleggel, ami a művet kétségtelenül jellemzi, legalábbis első látásra, és ami ilyen dominánsan Wagner egyetlen más művében sem jelenik meg. Ez nyilván a forrásból is fakad, hiszen milyen legyen egy középkori eposz, ha nem erősen patriarchális; de míg a Ringben Fricka és Gutrune mellett ott van Brünnhilde és Erda, vagy a Tannhäuserben Vénusz mellett Elisabeth, a Parsifalban a nőknek csak a bűnösök és a passzív, megváltott szolgálók szerepe jut, Kundry és a virágleányok személyében. (Persze az is egy lehetséges olvasat, hogy Kundry alakjában nem is annyira a nőt, mint inkább a jó és rossz között vergődő Embert láthatjuk.) A Parsifalban mintha egyáltalán nem létezne pozitív nőalak. Nem igazán tudtam hová tenni ezt, hiszen a keresztény tradíció tele van női szentekkel, s a teljes képhez hozzá tartozik Szűz Mária, Szent Johanna vagy Sienai Szent Katalin alakja, a Parsifalból azonban teljesen kimarad ez szerepkör – annak ellenére, hogy a Tannhäuserben pl. milyen nagy hangsúlyt kap Elisabeth alakja. Igaz, az első felvonás végén felhangzik a női kórus, és a jövőt előrevetítő „egy hang” is női hang, de ezek sokkal inkább a túlvilág, semmint az evilági lét hangjai. (Talán ezt akarta a maga módján ellensúlyozni annak idején Syberberg nagy vihart kavart Parsifal-adaptációja, melynek végén Parsifal személyisége a szó legszorosabb értelmében kettéválik: a Szent Dárdát hozó fiatal férfialakra és a keresztet magasba emelő, angyalszerű női figurára.) Ennek a női tisztaságnak a megtestesítője lehetne talán Parsifal édesanyja, Herzeleide, aki megpróbálta megóvni fiát az erőszaktól, és megtartani a gyermeki ártatlanság állapotában – ám ez nem járható út, Parsifalnak előbb meg kell tapasztalnia a bűnt, hogy az igazi tisztaság állapotába eljuthasson. A tudatlan gyermek tragikus sorsú édesanyján kívül van azonban a zenedrámának egy másik, nagyon fontos szereplője, „akiről” gyakran megfeledkeznek, s „aki” talán magában hordozza a szentségnek ezt az arculatát, ami a művet teljessé teszi: ez pedig maga a természet.
A transzcendentális élmény megtapasztalása, a beavatás, a felismerés és a megváltás zenéje ez – és egyben a természeté is. Talán a természetközeliség volt az, amit az eddigi előadásokban nem éreztem olyan átütően, mint az április 9.-ei színrevitelben. Friedemann Kunde Gurnemanza tökéletes „apostol”, egy erőszakmentes közösség képviselője, egy olyan földé, ahol mindig béke honol, és az állatok szentek. Amfortas szenvedése mintha éppen ettől a tökéletes, természeti állapottól való elszakadást jelentené. Ez a nagyon elvont, metafizikus zene, akármilyen összetett fogalmakat jelenítsen is meg, valahol mégis a természet zenéje, akárcsak a Rheingold; a hajnal, az erdő lélegzete, a tó felett keringő hattyú teljesen eleven, mint ahogyan élők és igaziak a gonosz Klingsor kertjében buján táncoló viráglányok.
A hétfői előadás nyomán fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy a női szentek által képviselt tiszta és pozitív női princípium a Parsifal esetében is jelen van, ahogyan a Tannhäuserben, de magában a természetben feloldódva található meg. „Itt térré válik az idő”, mondja egy helyen Gurnemanz; a megszentelt tér és megszentelt idő a természetben ölt testet. Majd a harmadik felvonásban így beszél a természetről: „a harmat a bűnbánat könnye, a lomb, virág, a fű attól ily gyönyörű. Bűnbánat könnye mindez. És örvend minden élőlény a Megváltónak ünnepén... (...) És hálás minden, ami él, mi most virul s majdan lehull, a természet új életre kél, s bűntelen szépségben vidul...” Sőt, a természet ugyanolyan részese a megváltásnak, mint az ember: „Hervadni láttam virágok arcát: megváltást, uram, nékik adsz hát? Ím, áldó harmatcseppé vált a könnyed. Te sírtál, s nézd a táj, hogy éled!” – mondja Parsifal, és megcsókolja az immár megváltott, bűnbocsánatot nyert Kundry homlokát.
Ebben a „természetközeli” felfogásban számomra emészthetőbb a Parsifal. A lovagokat jellemző szélsőséges önmegtartóztatás – amely végső soron nem más, mint az életről való lemondás és az élet elutasítása – számomra nehezen egyeztethető össze a megváltással; talán ezért éreztem Wagnernek ezt az operáját egy kicsit távolinak, merevnek, idegennek. Ha azonban a természetet nem passzív háttérnek, puszta díszletnek tekintem, hanem a zenedráma egyik lényegi elemének – sőt, végső soron annak a közegnek, amelyben a zene kiteljesedik –, a Parsifal elérhető közelségbe kerül.
Fischer Ádám karmester (aki a Művészetek Palotájában rendezett előadáson vezényelte az operát) nyilatkozta egy interjúban a Parsifalról: „Ez egy mélyen emberi mű, emberi érzésekről szól, amit a harmadik felvonásban, amikor a nagypénteki varázsról van szó, szinte ki is mondanak. Ezen a ponton arról szól a szöveg, mennyire örül a természet, hogy újjászületik. Hogy lehet örülni nagypénteken, amikor az a legnagyobb gyásznap? Erre Gurnemanz azt válaszolja, hogy igazad van, ám ez még sincs így, hiszen a természet mégiscsak örül, és a Megváltót úgy gyászoljuk a legméltóbb módon, ha örülünk. Én ezt az örömöt, ezt az egyszerűséget és ezt a bizalmat érzem ki ebből a zenéből.” A magam részéről azt hiszem, Fischer Ádámnak igaza van, és az erőltetett filozófiai magyarázatoknál fontosabb magának a zenének az átélése, hiszen bármennyire egységet alkot is a zene és a szöveg, mégiscsak a zene hordozza a lényeget. Tulajdonképpen teljesen mindegy, milyen cselekmény, milyen vallási motívumok és milyen szimbolikus figurák jelennek meg a darabban, a magyarázatot úgyis mindenkinek saját magának (és saját magában) kell megtalálnia, ez pedig csak a zenén keresztül lehetséges; a műben megjelenő szimbólumok és filozófiai tanok elemzése gondolatébresztő és fontos, ám a megértéshez csak maga a komplex zenei világ vezethet el. Ami a zenén keresztül kommunikálható, az úgysem írható körül más módon, legfeljebb ilyen-olyan megközelítések léteznek, amelyek közül egyik sem kizárólagos.
Az április 9.-ei színrevitel képes volt rá, hogy megmutasson valamit a Parsifalból, amit eddig nem láttam benne, dacára annak, hogy évek óta minden húsvétkor megnézem. Örülök, hogy ez az előadás egy kicsit közelebb hozta számomra ezt az operát. A megítélés és átélés nyilván a befogadón is múlik, nem csak magán az előadáson, de ez nem változtat azon a tényen, hogy egy különlegesen jó Parsifalt láthatott most húsvétkor az operaközönség. Csak remélni tudom, hogy jövőre is részünk lesz benne.

Cikkgyűjtemény a Parsifalról (angol)
Rolf May: Wagner’s Parsifal
Friedrich Dieckmann: A férfiszövetség megmentése – a Parsifal a kétarcú világban

18 megjegyzés:

Brünnhilde sziklája írta...

Bizony nagyon szép volt, én is a hétfőin voltam.
Amit a nők hiányáról írtál az olyannyira igaz, hogy tudok olyan rendezésről, amelyikben a II. és III. felvonást felcserélték, pontosan azért, mert a rendező ki akarta hangsúlyozni azt, hogy a férfinak és a nőnek szüksége van egymásra még akkor is, ha éppen nem egymáséi.
Persze messze nem ez a darab lényege, csak jelzi, hogy a kérdés másokat is foglalkoztat.
Én magamban csak a megtalált tudás zenéjének nevezem a Parsifalt. Nem a tudományos tudásé, hanem az emócionálisé.
A wagnerek levételéről:
a fidelio fórumán azt olvastam, hogy nem az összes Wagnert, "csak" a Ringet veszik le.
Mondjuk azt sem kéne, de jövőre ugye ott lesz a MüPa és remélem utána kissé felfrissítve visszakapjuk a tetralógiát.
ha nem, megyek tüntetni!
Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne játsszák.

Salasso írta...

"A megtalált tudás zenéje", ez nem rossz megközelítés. :)
Hát, isten adja, hogy "csak" a Ringet vegyék le. A Parsifal-postban belinkelt Fischer Ádám-interjúban, ha jól emlékszem, az szerepelt, hogy 2012-ig terveznek Wagner-napokat tartani a MüPa-ban; ha máshol nem, talán ott meghallgathatjuk előbb-utóbb a Ring összes darabját. Bár szvsz az Operában pont az (volt) a pláne, hogy az egész Ring lement egyben, ami minőségileg más élmény, mint az egyes operákat külön meghallgatni.

Salasso írta...

Sőt! 2013-ig tervezik a fesztiválsorozatot.

Brünnhilde sziklája írta...

Jövőre már a teljes Ring műsoron lesz a MüPa-ban.
A Budapesti Wagner Napok 2008-ra tervezett programja:
Június 7., 21. Siegfried
Június 14., 22. Az istenek alkonya
Június 19. A Rajna kincse
Június 20. A walkür
http://www.fidelio.hu/hir.asp?id=10070
Bár ettől én még szvesen megnézném az Operában is, sőt, egy bécsi vagy bayreuthi Ring is vígan beleférne - ez utóbbi kettő persze pénz- és idő kérdése.
Érdekes, a Ring nekem is annyira összetartozik, hogy most kissé zavarban is vagyok, amiért az idén csak az első két estét adják le. Olyan, mintha egy regényt csak félig olvashatnék el, hiányérzetem lesz, már előre tudom.
Sajnos későn tudtam meg, hgoy a millenárison volt egy Mozart-maraton, három operáját adták le egyben, minimalista rendezésben, 600 fős nézőközönség előtt.
Ilyen kísérleteket is szívesen látnék a Ringből - na jó, nem egy, de mondjuk két vagy négy nap alatt.

Salasso írta...

Kösz az infót, valkür! Ezek szerint jövőre mégsem leszünk teljesen elveszve. Egyetértünk, a Ring évente akár 3-4-szer is beleférne... (álmodik a nyomor)
Kísérletező rendezéseket én is szívesen látnék, feltéve, hogy nem nagyon "erőszakolják meg" a művet (a Katherina Wagner-féle Lohengrin pl. nekem nem igazán jött be). Egy jól kitalált, az operát tiszteletben tartó modern rendezés viszont sokat hozzá tud tenni a darabhoz. Persze ízlés kérdése, ki mivel tud azonosulni... Biztos vagyok benne, hogy lehetne a Ringnek nagyon kreatív és ízléses modern olvasatot adni. Nem is lenne rossz, Brünnhilde mint Greenpeace-aktivista, Wotan mint egy multicég vezetője, Fricka mint unatkozó milliomosfeleség, Siegfried mint ENSZ-békefenntartó, Hagen mint gátlástalan hacker...és a végén Bill Gatest döfik hátba a dárdával, hehehe...

Brünnhilde sziklája írta...

:-)
vitatkoznék: Wotan egy igazi, első generációs vállalkozó, egy self-made man, akitől ugyebár nem illik megkérdezni, hogy szerezte az első millióját.
Erda a multicég vezetője, mert őt rettenetesen nem érdeklik a részletek, amig működik a dolog, addig ő inkább golfozik.
A többi cirka megfelel.
Gutrune egy elkényeztetett fitnesz bajnoknő aki csak a legmutatósabb pasikkal szeret, Gunther meg a gazdag apuka tipikus puhapöcsű, dekadens fia.
A sellők egy víz alatti peep-showban tekeregnek a rúdon, a Nornák pedig ... nos, erre még alszom egyet.
:-)
És persze majd megálmodom Alberichet és a többieket is.

Brünnhilde sziklája írta...

Ja, és hát igen, tudom, hogy eretnek vagyok a teremtésben, de én imádtam az 'öltönyös Lohengrint'. Merész dolog volt a hattyús lovagból ismeretlen eredetű szerencsevadászt rendezni, de volt a dologban koncepció és kerek volt a történet, nagyon kerek és nagyon aktuális.
Nagyon tetszett, szívesen megvenném DVD-n, úgy tudom, a tévé egyszer közvetítette.

Salasso írta...

Én Erdát inkább valami brutál ezoterikus tanban elmerült, enyhén flúgos, gazdag özvegynek képzeltem, aki a boltba se megy le csakra-póló nélkül, és folyton azt figyeli, jól folyik-e a csíje, de nagyon jó meglátásai vannak. A többi stimmel. Gutrune, amint áhítattól könnyes szemmel nézi Schobert Norbi valamelyik videóját... Alberich mondjuk lehetne valami lúzer vállalkozó, aki elől Wotan halászta el egy nagy üzlet lehetőségét, és aki bosszúra éhesen kineveli informatikus fiát, hogy néhány orvul megszerzett hozzáférési kóddal okozzon helyrehozhatatlan kárt Wotan rendszerében... Siegfried meg nem tudja, hogy a gutrune.exe fájlt nem szabad megnyitni...

Érdekes, te vagy az első ember, akiről tudom, hogy Wagner jó ismerője, és szerette ezt a Lohengrint. Az alapkoncepció - mármint hogy a feddhetetlen hattyús lovag nem is olyan feddhetetlen - érdekes, de nekem a megvalósítás sehogy se stimmelt. A második felvonásban 15-ször végignézhettük ugyanazt a "választási reklámfilmet", aztán meg a rózsaszín pompomlányok... és a harmadik felvonásban, amikor Lohengrin édesen Elza fülébe suttogja, hogy "érzed a liget édes illatát", és közben a leány orra alá tartja a whiskey-s poharat... Nem mintha a whiskey-nek nem lenne jó illata, de nekem ez egy kicsit sok volt. Na de ízlések és pofonok :) A legnagyobb bajom az volt vele, hogy úgy éreztem, az énekeseknek sem tetszik, és szájhúzogatva vesznek csak részt benne.

Brünnhilde sziklája írta...

Azt azért tudni kell, hogy ez volt az első Lohengrinem amit nem csak hallottam, de láttam is. Addigra viszont már oda-vissza ismertem az összes többi wagnereket és bizony, jócskán vannak bennük hibák; csomó szereplő vagy nem csinál semmit, vagy csak céltalanul bolyong a szinpadon és hasonlók.
Ehhez képest az a Lohengrin nagyon meg volt rendezve, nem csak koncepcionálisan, hanem részleteiben is. Minden szereplőnek volt dolga, tartott valahonnan valahová és ha egy pisztolyt kitettek, akkor az el is sült.
Erre nekem már csak extraként jött rá a Lohengrin jellemébe rakott csavar és az aktualizálás.

Brünnhilde sziklája írta...

ja, és Alberich nem lúzer, leglábbis nem minden területen. A nőkkel persze igen, de egyébként uzsorakamatra ad kölcsön a szerencsétlen Nibelungoknak és verőlegéynekkel hajtatja be rajtuk az adósságot - ha más nincs, viszi az ágyat. Aztán a nagyomenő Wotannal szemben perzse nincs esélye, ezért is neveli a fiát finomabb eszközökkel operáló bűnözővé.

Vissza egy pecre a Lohengrinhez; az a reklámfilm bizny a valóság, ezt hívjuk sulykolásnak és nagon is része a mindennapjainknak. Nekem tetszett, a háttérbenment, mint egy tapéta, pont mint a valóságban; azt gondolnánk, hogy nem is vesszük észre, de mégis, eluralkodik mindne percünkön.

Salasso írta...

Érdekes megközelítés. Legközelebb azt a sort is belecsempészhetik, hogy "hidd el nekem, Elza, rosszabbul élsz, mint négy éve" :D Ha ez volt neked az "inprinting" előadás, az egy kicsit más. Én már láttam előtte párszor a Lohengrint klasszikus rendezésben, így volt valamiféle előképem (vagy elvárásom) a dologról, talán ezért nem tudtam hova tenni ezt az előadást.
DVD-n tudtommal nem jelent meg, de érdemes körbekérdezgetni a Wagner-rajongókat, lehet, hogy van valaki, aki felvette és bedigitalizálta.

Hát igen, a legtöbb Wagner-rendezésben a szereplők többsége céltalanul kószál a színen, vagy színpadias hátat fordításokkal és fel-alá járkálással próbál feszültséget teremteni, ami néha elég röhejes. (A kedvencem A walkür vége, amikor Wotan cikk-cakkban jön le azon az ocsmány fekete lépcsőn, csak hogy legyen vmi mozgás.) Wagner jelenetei sokszor statikusak, és nagyon nehéz úgy megtörni ezt a statikusságot, hogy közben megmaradjon a rendező az eredeti felfogásnál. Azért (is) szerettem a Boulez-Chéreau féle Ringet, mert zeneileg és rendezésileg is képes volt újítani, modernizálni, hozzátenni a Ringhez, és közben mégis megmaradt a darab annak, ami. Azóta se láttam semmi ahhoz foghatót...

Brünnhilde sziklája írta...

nem a szived akarom fájdítani, de én karácsonyra megkaptam magamtól DVD-n, a teljes Ringet, a Boulez-Chéreau félét.

Salasso írta...

A Jézuska jól választott! :D
Nekem is megvan, jobban mondva a család osztozik rajta. Wagner-rajongóknak alapfelszerelés, csak hát kicsit borsos az ára...
Láttam az amazonon majdnem ugyanezzel a "garnitúrával" (Boulez, Gwyneth Jones, James King, Karl Ridderbusch, Donald McIntyre, Thomas Stewart, Franz Crass) egy Parsifal CD-t, bayreuthi előadás, potom 70 dollár... Pedig ezt szívesen meghallgatnám. Talán lottózni kéne.

Brünnhilde sziklája írta...

http://www.cdbt.hu/index.html
hátha itt találsz valami olcsóbbat, én tőlük szoktam(*) rendelni.
ha átkattintasz CD-re, az is van bőven. az Operház butikjánál jó 20-30 %-kal olcsóbbak, igaz, cirka egy hónapot kell várni mindnere. de aki egy évet vár egy Ringre, hát annak pár hét szerintem meg sem kottyan.

(*) most kezdtem dvd-ket gyűjteni, a Ringen kívül van egy Lohengrinem, de csak azért, mert halálosan beleszerettem Peter Hoffmanba. Karan Armstrong a partnere. És lesz még egy másik, azt lesem, hogy mikor teszik akcióba azt, amelyiken Marton Éva énekli Elzát.
Van ez így :-)

Brünnhilde sziklája írta...

sőt, az ebay.com-on 30-40 euróért adják, szóval már jobb:
http://search.ebay.com/search/search.dll?sofocus=bs&sbrftog=1&from=R10&satitle=parsifal+boulez&sacat=11233%26catref%3DC6&sargn=-1%26saslc%3D2&sadis=200&fpos=ZIP%2FPostal&ftrt=1&ftrv=1&saprclo=&saprchi=&fsop=1%26fsoo%3D1&coaction=compare&copagenum=1&coentrypage=search

Brünnhilde sziklája írta...

19 fontért nempont ugyanaz, de Siegfied Jerusalem Boulezzel, rossz nem lehet:
http://www.amazon.co.uk/Parsifal-Wagner-NTSC-Bernd-Weikl/dp/B00006J9OV

Brünnhilde sziklája írta...

Nno, meg is van, azt hiszem, ezt keresed: amazon.de, 27 euró:
http://www.amazon.de/Wagner-Parsifal-Gesamtaufnahme-Jones/dp/B000009JNI
ha rendelsz, rendelj nekem is légyszíves.

Salasso írta...

Ez az, köszi a tippeket!
Egyelőre nem hinném, hogy rendelek, talán majd karácsony környékén benyújtom az igénylést Jézuska felé :)
A nagy plázák Cd-boltjaiban szoktam néha egészen hihetetlen dolgokat látni, normális pénzért; néha érdemes legyőzni a zsigeri undort, és besétálni egy ilyenbe.