2007. május 6.

Björk: Volta

Narancssárga folyó, halványkék ég

Volta egy olasz tudós, egy mesterséges afrikai folyó, egy tánc és egy tó neve. És Björk új lemezének címe is, amely Európában csak május 7.-én kerül a boltokba, de Mexikóban – a világon először – már május elsején megjelent. (Ki tudja, miért éppen elsőnek itt.) Ha jól számolom, ez Björk hetedik stúdióalbuma. Ha mindent beleszámolunk, a gyerekkorában kiadott első albumtól kezdve a jazzlemezig és a filmzenékig, akkor az izlandi énekesnő már a tizedik lemeznél tart, plusz egy greatest hits korong, no meg a kiadatlan felvételeket is összegyűjtő Family Tree; az énekesnő szilárd rajongótáborának kapacitását jellemzi, hogy ez utóbbi, 2002-ben kiadott, 6 lemezből álló összeállítás, borsos ára (magyar viszonylatban 15 ezer Ft) ellenére szépen fogyott. 2006-ban az összes album újrakevert verzióját is piacra dobták dobozos változatban, Surrounded címen (ez az Egyesült Királyságban 55 fontért kapható). S akkor a különféle maxikat és koncert-DVD-ket még nem is említettük. Ezeken kívül ott vannak még az együtteseivel (a Kúkl-lal, a Tappi Tíkarrass-szal és a Sugarcubes-szal) kiadott lemezek, összesen hat. Elég tetemes mennyiség, tekintve, hogy a Björk által űzött műfaj nem éppen sorolható a könnyen megalkotható és könnyen befogadható kategóriába. Björköt manapság már mindenhol komolyan veszik: nem csak a könnyűzenét favorizáló intézmények fogadják szívesen, de a zene olyan patinás fellegvárai is helyet adnak koncertjeinek, mint a londoni Royal Opera House, a berlini Deutsche Oper vagy a new yorki Radio City Music Hall.
Björk csodagyereknek indult, aztán pszeudo-punk együttesekben énekelt, csinált egy jazzalbumot, és több film zenéje is az ő nevéhez fûzõdik. Szólókarrierje során találta meg azt a hangzást és azt az alternatív műfajt, amit igazán magáénak érez. „I’m the queen of provocation”, ahogyan az I go humble-ban énekli, és ennél pontosabb meghatározást nehezen adhatnánk. Björk zenéje eltér mindentől, ami hétköznapi és megszokott, és általában kétféle reakciót vált ki az emberekből: a rajongást vagy a heves elutasítást. Vannak, akik nagy művésznek, mások közönséges kóklernek tartják; egyesek képesek élethalálharcot vívni a koncertjeire való bejutásért, másokat a hangja és az arca is olyan mértékben idegesít, hogy ha meglátják vagy meghallják, már váltják is a csatornát.

Én azok közé tartozom, akik szeretik Björk zenéjét, legalábbis a zenéjének legnagyobb részét; sőt, ha megkérdeznék, ki a kedvenc „könnyűzenei” előadóm, gondolkodás nélkül őt jelölném meg. Ezzel együtt vegyes érzelmekkel vártam az új albumot. S azt kell mondjam, némi félelemmel is. Ugyanis be kellett látnom, hogy ha Björk továbbra is annál a számomra befogadhatatlan zenei vonulatnál marad, amit legutóbbi filmzene albuma, a Matthew Barney azonos című filmjéhez készített Drawing Restraint 9, és a Medúlla c. utolsó stúdióalbum egyes dalai képviseltek, akkor elbúcsúzhatok tõle, mint favorizált előadómtól. Az előzetesen kiszivárogtatott néhány sample, pár rémesen rossz minőségű, de azért valamennyire képet adó koncertfelvétel a YouTube-on, illetve az Earth Intruders promó verziója azonban bizakodásra adott okot. Újdonság volt a tempós, lendületes, néha kifejezetten elektronikus, de alapvetõen az afrikai zenei hagyományokra építő alap, és abban reménykedtem, végre újra hallunk igazi, „dalszerű” opuszokat – és ebben meg is erősítettek a lemez koncerteken már előadott számainak felvételei. A beharangozott táncos ritmusokból azonban nem sokat találunk az albumon, egy-két dalt leszámítva. De ez semmit sem von le a lemez értékébõl, csupán az előzetes „fülesek” megbízhatóságát minősíti.

Ismeretségi körömben a Björk-rajongók egy része fanyalgással fogadta a Voltát. Első hallgatásra nem igazán tudtam eldönteni, mit is kéne gondolnom róla, még abban sem voltam biztos, hogy a Björktől megszokott, ügyesen összerakott és rafinált zenével, vagy teljesen esetleges számokkal van-e dolgom, vagy mindkettővel egyszerre. Aztán minél többször hallgattam, annál jobban tetszett. Ez az album kifejezetten jó és eredeti, és a hangvétele sok aspektusában újszerű, annak ellenére, hogy Björk bizonyos szempontból visszatért a gyökereihez. Ez azonban messze nem ugyanaz a zene, mint amit a Sugarcubes-tól vagy akár a Debut albumon megszoktunk, még ha egyes stíluselemek visszaköszönnek is. A Volta Björk egyik eddigi albumára sem hasonlít igazán, és semmiféle műfaji keretbe nem illeszthető bele. Türelem és elmélyülés kell némelyik, különleges összhangzatra épülő számhoz, mint amilyen pl. a légiesen gyönyörű Pneumonia, a monotonon lüktető Vertebrae by vertebrae vagy az Anthony Hegarty-val duettben előadott The dull flame of desire. Björk most is elõszeretettel vet be nagyzenekari elemeket, a vonósok helyett ez esetben főként fúvósokat, kicsit a Debut album Aeroplane-jét és The Anchor Song-ját felidézve. Találunk azonban a lírai emelkedettségtől igen távol álló számokat is, a legdurvábbra alighanem az ipari zene és a zúzós metál világát idéző Declare independence sikerült (ha nem nő énekelné, minden további nélkül elférne egy Slipknot vagy Barbaro albumon). Csak a Hope c. dalt találtam egy kicsit laposnak, könnyen megunhatónak, ennek viszont a szövege lett enyhén szólva provokatív („what’s the lesser of 2 evils? if a suicide bomber made to look pregnant manages to kill her target or not? if she kills them or dies in vain?”) Az album egyszerre heves és meditatív, agresszív és helyenként éterien szép, mégis végig érezhető benne a sötétség, vagy egyféle betegesség, nem feltétlenül a szó negatív értelmében. Érdekes momentuma az albumnak a Pneumonia c. szám, amiről Christian Krohg Beteg kislány c. festménye jutott eszembe, ami annak idején olyan nagy vihart kavart Norvégiában; szépségében is egyfajta öntudatlan, lázas lebegést idéz, ami már a halál előszobája. Az egész album a hús és vér zenéje, a zsigerek zenéje, akárcsak a Medúlla, de annál extrovertáltabb, kezelhetőbb; vidám, tekintélyes és szokatlan, akár egy méltóságteljesen hömpölygő narancssárga folyó, és felette a bárányfelhőkkel tarkított, halványkék ég. Érezhető, hogy Björk már több filmhez is készített zenét; a Volta helyenként kifejezetten „filmzeneszerű”, számomra legalábbis tökéletesen „vizuális”: a zenét hallgatva mindig pontosan tudom, mit látnék a filmvásznon.

Két duett is helyet kap a lemezen, mindkettõt Anthony Hegartyval énekli Björk. Anthony hangját elsőre kissé modorosnak éreztem, mint ahogyan Björk hangja is helyenként mintha fátyolosabb volna, mint megszoktuk, de ezt inkább tekinthetjük a hangszerelés sajátosságának, mint hibának. Néhány dal első hallgatásra kifejezetten disszonáns, aztán megtaláljuk benne a rendszert és a harmóniát. A Wanderlustban és a The dull flame of desire-ban pl. nagyon erős a fúvósok által adott ellenpont (mint a The anchor songban annak idején), máskor a fúvós szekció monoton alapot képez, pl. a Vertebrae by vertebrae esetében, vagy a légiesség érzetét kelti, mint a Pneumoniaban. Björk mintha a saját hangját is hangszernek tekintené, amely helyenként belesimul a zenekari környezetbe, egy eleme annak, de nem feltétlenül emelkedik a többi hangszer fölé. Hallottam olyan véleményt, amely a dalszövegek ellaposodását vetette az énekesnő szemére, de én ebbõl nem vettem észre semmit: Björk most is hozza a többértelmű, szimbolikus szövegek arzenálját. „Neurosis only attaches itself to fertile ground where it can flourish”, énekli egy helyen, és valóban, az album, életteli lüktetése ellenére, vagy azzal együtt, mintha a neurózis egyes fázisait jelenítené meg a zene eszközeivel.

Björk maga is úgy nyilatkozott, hogy az új albumot nem vette véresen komolyan, és nem akart mindenáron valami eget rengetőt alkotni; a Volta minden bizonnyal épp ettől tud újszerű lenni. Azt azonban nem állítanám, amit a One Little Indian kiadó, hogy tudniillik a Volta Björk „eddigi legemészthetőbb” albuma, sőt. A kiadó nyilván az eladás megkönnyítése végett tesz ilyen kijelentéseket, de ez így nem igaz, a Volta tömény és nehezen feldolgozható anyag, még ha a bevezető szám, az Earth Intruders dallamos, lendületes és táncolható is. Az énekesnő egészen különféle hangulatokat rakott egymás mellé, a zászlólengetős-igazságkövetelős forradalmi meneteléstől kezdve a kísérletező momentumokon át a legintimebb elmélyülésig, s ennek megfelelően az album elég csapongó. A Homogenic album után nevezhetnénk akár "Inhomogenic"-nek is. Egyáltalán nem olyan benyomást kelt, mint egy karrierje vége felé közeledő művész szerzeménye, épp ellenkezőleg, tele van kísérletező kedvvel, újításokkal és életerővel – erre hajaz a visszafogottnak nem nevezhető, élénk színekben pompázó borító is, amin Björk egy meghökkentő, almaszerű jelmezben pózol. Björk utolsó három lemeze komoly, már-már komor volt, a Volta azonban tele van valami sajátos vidámsággal, pozitív szemlélettel. Fiatalos, energikus album. Ami talán a legmegdöbbentőbb: Björk negyvenegy évesen is ugyanolyan kreatív, ugyanannyi kísérletező kedve van, mint húsz évesen, és még mindig képes a megújulásra. Akik eddig is kedvelték Björköt, azok nagyrészt értékelni fogják a lemezt; akik nem kedvelték, azok nem fogják általa megszeretni. Aki még csak most ismerkedik Björk zenéjével, annak semmiképpen sem ajánlom kezdetként, de a haladó rajongók nagy részének tetszeni fog, ebben biztos vagyok. Björk zenéjét eddig sem a mainstream pop rajongói hallgatták, így a célközönség nagy része nem lesz különösebben meglepődve egy-két érdekes megoldáson (a Drawing Restraint 9 után meg különösen nem).

Bár egyikhez sem hasonlít, mégis minden Björk-lemez visszaköszön egy kicsit; a lendületes, afrikai dob-alapra épülő Earth Intruders az első két szólóalbum energikus számait idézi, a The dull flame of desire-ról valamiért a Selmasongs duettje jutott eszembe, a Wanderlust mintha a Hyperballad kistestvére volna, az Innocence a 5 years-re hajaz, de találunk bőven áthallásokat a Vespertine-ből is, fõleg az olyan meditatív számokban, mint az I see who you are, a My juvenile vagy a Pneumonia. Az említett I see who you are külön érdekessége, hogy kifejezetten távol-keleti hangzást idéz Min Xiao-Peng vendégszereplésének köszönhetően. Ezen az albumon erősen érződik, hogy szerzője nem elhanyagolható kirándulásokat tett az Európán kívüli zenei világban, és készségszinten megtanulta többféle összhangzás kezelését. A legtöbb földi halandónak alighanem többször meg kell hallgatnia az albumot, hogy felfedezze a néhány szerzeményben elsőre idegennek ható akkordok harmóniáját, de úgy gondolom, érdemes rászánni az időt.

S hogy van-e az albumnak politikai felhangja? Ez attól függ, ki mit lát bele; Björk zenéjében mindig volt némi társadalmi-politikai mellékzönge. Ahogy az Earth Intruders c. dal kapcsán nyilatkozta: „I had been invited by Unicef to visit the areas hit hardest by the tsunami. I was there for a few days, and I just sucked it all up, I couldn't even react to it, it was just too much. Then I had to take several airplanes and go to New York, and in a fit of jet lag, trying to sleep in airplanes, I had this dream. I dreamt that a tsunami of people would go over the airplane and hit the White House and sort of scrape it off its ground. And as I was in the dream, I was looking up at the floor tiles…Because that was something that was really weird in Indonesia, that you could see how a whole town was just scraped off the ground, but you could still see the floortiles and go, "This is the bedroom, this is the bathroom..." And all the mud and the bones, and people still digging out with teaspoons finding toys… I was with a woman who found her mom's favorite dress there, crying while pulling it out of the mud. It was pretty fierce. So this dream is like some peculiar naïve fantasy, that maybe a tsunami of people will take over the White House and correct it all.” (XFM interview, April 2007) Erre mit mondhatnánk? Úgy legyen.

2 megjegyzés:

avatar írta...

jó volt a cikk, nagyjából egyetértek az olvasottakkal. nekem is jó pár hónapomba telt egészen emészthetővé varázsolni a voltat, pedig nem könnyen ijesztenek meg az újszerű zenei hangzások sem. személy szerint a homogenic és a mesteri vespertine után rendkívül nagy csalódás volt a medulla és a drawing restraint, sztem ez a két alkotás björk mellékvágánya de a volta-val mintha újra megtalálta volna önmagát! különösen tetszenek a népi zenei hangzások és a modern kísérleti elektronika újszerű keveredése ("i see you who you are", "hope"), az összetéveszthetetlenül mark bell hangzású ("declare independence")! kb ezt a számot nevezném úgy, h a techno, 2007ben! valódi vérfrissülés az album utolsó negyedében, h aztán egy szám erejéig újra visszaköszönhesen eme remek album különleges hangulata! a volta tökéletesen megmutatja björk széles látókörét és biztos tájékozottságát a folyamatosan megújuló (nemcsak) elektronikus zenei palettán, a field recorings és az electroacoustic hangzásán át noise-tól a folk-ig egyszerűen mindenbe belekóstol, rendkívül előremutató, egy igazi zenei csemege a mindenre éhes zenehallgatónak...! "sajnos" az album megértéséhez már több kell mint egyszerű zeneszeretet! pontosan ezért nem lesz soha sem egy klasszikus pop-történelmi mérföldkő, pedig egyes fórumokon már minden bizonnyal megkapta ezt a míves jelzőt. okkal. ...bár a teljes cikk kapcsán azt megjegyezném, ha olyan jól tudnék angolul, mint ahogy a cikk írója elvárja, akkor minden bizonnyal külföldi oldalakra vetődnék némi kis infóért...

Quetzalcoatl írta...

Na igen, a Medulla meg a Drawing restraint nekem se tartozik a kedvenceim közé, utóbbit talán egyszer hallgattam végig, de kínszenvedés volt. Nekem a vespertine se jött be annyira, én a Post-Homogenic vonalat kedvelem, de az tény, hogy a Volta jól sikerült.
Bocs az angol idézetért, igazából lusta voltam fordítani, és mivel kb tudom, kik olvasgatják az oldalt, úgy gondoltam, nekik nem okoz majd problémát. Björk nyilatkozatának lényege, hogy az Eart intruders c. szám ötlete egy repülőút alatt fogalmazódott meg benne, amikor visszatérőben volt a tsunami által sújtott Indonéziából. Sokkoló volt látni a teljesen lerombolt falvakat és a szerencsétlen embereket, és Björknek volt egy furcsa álma a repülőn, amelyben egy hatalmas embertömeg temette maga alá a gépet, és aztán a Fehér Házat. Számára ez a dal egyfajta naív fantázia arról, hogy még mindent helyre lehet hozni.