Ingmar Bergmannal egy napon az olasz filmművészet nagy megújítója, a „belső neorealizmus” nagy mestere, Michelangelo Antonioni is itt hagyott bennünket. A betegsége ellenére is aktív, 94 éves rendezőt otthonában érte a halál. Akaratereje, élni akarása legendás volt: 1985-ben agyvérzést kapott, részlegesen lebénult, és többé nem tudott beszélni, de még így sem adta fel alkotói ambícióit, és tíz évvel később leforgatta Win Wenders-szel együtt a Túl a felhőkön c. filmet, majd 2004-ben Steven Soderbergh-el és Wong Kar-Wai-jal közösen rendezett.
Jancsó Miklóséhoz hasonlítható, hosszú snittjei, az anyagi javakkal elhalmozott ember kiútkeresését, belső ürességét ábrázoló jelenetei beleégnek az ember emlékezetébe, újra és újra felbukkanva. Számomra filmes tanulmányaim egyik meghatározó élménye volt Antonioni Napfogyatkozás c. filmje, s össze sem tudnám számolni, hányszor és hány különféle helyzetben ötlöttek az eszembe ennek a filmnek a képei, beállításai, Monica Vitti vagy Alain Delon arca.
Akárcsak Bergman, ő is bevonult a filmtörténelembe.
Napfogyatkozás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése