Mikael Håfström:1408

Bates Motel reloaded

Bizonyára mindenkinek megvolna a tippje, hogy melyik a legrettenetesebb foglalkozás a világon. Számomra mindig az jelentette a legfelfoghatatlanabb megélhetési formát, ha valaki arra adja a fejét, hogy idiótábbnál idiótább reklámdalokat énekeljen fel; az elszántság ahhoz elég talán, hogy az ember levesse magát egy magas toronyból, de elmenni egy stúdióba, és kellő átéléssel és lelkesedéssel felénekelni, hogy “a szomszédasszony rám kacsint, együtt jöttünk már megint”, vagy hogy “hűs liget árnya hív, Palmolive, Palmolive”, ahhoz több kell. Most azonban revideálom az álláspontomat, és belátom, hogy szellemjárta helyeket bejárni és az ezekről írt pocsék könyvekből megélni még ennél is sokkal rosszabb foglalkozás.

Stephen Kinget az ember vagy kedveli, vagy nem, középút nemigen van. Ha valaki az utóbbi kategóriába tartozik, nem valószínű, hogy kiad akár egy fillért is egy King-adaptációért; aki az előbbibe, az viszont biztosan ott fog állni a mozipénztárnál, még akkor is, ha a filmről csak rossz kritikákat olvasott. King rajongótábora elég stabil, így nyilván megéri filmre vinni az írásait – még a rövid novellákat is. Jelen esetben is ez történt. Az 1408 jól megcsinált, de nem kifejezetten átütő film; biztosan nem tartozik életem legmeghatározóbb horrorfilmjei közé, de ezzel együtt egyáltalán nem bánom, hogy rászántam két órát. Stephen King alapos ismerőinek sok új ötletet nem nyújt, kapunk viszont igényes megvalósítást és igényes színészi játékot. Egy laza szórakozáshoz nem is kell sokkal több. Bizonyos értelemben örülök ennek a filmnek; bebizonyítja, hogy a horror mint műfaj nem egyenlő nyugdíjas nénikék és sipákoló tinilányok feldarabolásának filmre vételével; sőt, még génsebészetileg módosított műanyag szörnyekre és lenge öltözékben rohangászó modellalkatú hölgyekre sincs szükség. Egy jó horrorhoz elég egy teljesen hétköznapi helyszín: egyetlen szoba és egyetlen szereplő, no meg némi fantázia.

Ami mindenképpen szükséges: egy jó színész. John Cusack nehéz feladatot kapott, gyakorlatilag egyedül játssza végig az 1408-at. Samuel L. Jackson csak mellékszereplő, a többi színész alig tűnik fel a vásznon. Itt bizony Cusackon áll vagy bukik minden, és egy szinte kamaradarabként megrendezett horrort nem olyan egyszerű hitelesen végigjátszani. Cusacknak ez a lehetőségekhez mérten sikerült: a főszereplő szomorúsága, keserű cinizmusa és állati rémülete viszi a hátán a filmet, ami nem kis szó, mert az 1408 tempója viszonylag lassú, az íve kissé akadozik, és a néző figyelmét egyedül fenntartani hatalmas feladat.

Maga a történet végtelenül egyszerű. Adott egy író, Michael Enslin (Cusack), aki azzal keresi kenyerét, hogy látszólag megoldhatatlan rejtélyekre derít fényt, és felfedezéseit könyv formában megjelenteti; és adott egy hotelszoba, ahol egy óránál tovább még senki sem maradt életben. A hotel tulajdonosa (Samuel L. Jackson) természetesen óva inti az írót, hogy tegyen le őrült tervéről, és inkább keressen más rejtélyt, ám, mint ez várható, Enslint lehetetlen meggyőzni, hogy ezúttal nem hírlapi kacsáról van szó: az 1408-as szoba valódi veszélyt rejt. Enslin magára zárja az ajtót, és onnantól kezdve kezdődik a rémálom, a szó legszorosabb értelmében: aki belép a szobába, azon különös őrület lesz úrrá, hallucinációk gyötrik, halott családtagjai szólnak hozzá, s a szobában réges-régen csapdába esett szerencsétlenek a szeme láttára vetik ki magukat az ablakon. Az elektromos készülékek megőrülnek, tér és idő más jelentést nyer: nincs többé múlt és jövő, itt és máshol; a szó legszorosabb értelmében bármi megtörténhet. A szoba látszólag nem akar semmit, nem kommunikál, csak előhívja az emberekből a bennük rejlő, eltemetett félelmeket, menekülni pedig lehetetlen. Enslin végre megérti, miért haltak itt meg annyian – és miért vetettek a legtöbben önkezükkel véget életüknek. A néző sejti, hogy a vég nem lesz különösebben vidám, a szobából kijutni pedig nem olyan egyszerű, mint ahogy ezt Móricka elképzelte.
A King-novella és a film legfőbb erénye, hogy a leghétköznapibb tárgyakat teszi a félelem forrásává, s minden bizonnyal ezért ijesztő. Aki jól ismeri Stephen Kinget, nem fog meglepődni a csavarokon, eltekintve talán a kissé negédesre sikerült és egyáltalán nem Kingre valló befejezéstől. Az 1408 nem tökéletes, de hátborzongató film, és néhány jelenete sokáig ott motoszkál az emberben. Bár el lehet gondolkodni rajta, mégis mit látunk a vásznon, egy őrült hallucinációját, kivetített félelmeket, vagy egy gonosz erő kegyetlen játékát, különösebb eszmei mondanivalót nem kell keresni a történetben: egyetlen célja, hogy megfeleljen a műfaj követelményeinek, megdöbbentsen és borzongást keltsen, és ez sikerül is. Talán csak az róható fel a rendezőnek, hogy a film nem elég összeszedett; látszólag több csúcspont van a történetben, mintha a két forgatókönyvíró (Scott Alexander and Larry Karaszewski) nem tudta volna eldönteni, pontosan hogyan építse fel a történet ívét és hogyan varrja el a szálakat. Ennek ellenére egyáltalán nem érezzük, hogy adaptációval van dolgunk. Itt-ott rátelepszik a filmre egy-két effekt, de az összhatást ez mégsem zavarja meg. Aki szereti a horrort és a pszichotrillert, annak ez a film tetszeni fog.

Jó tudni, hogy a horror műfaja még nem teljesen halott. Lehet ezt elegánsan is csinálni, művér, műzombik és tehetségtelen csinibabák nélkül. Íme a bizonyíték.