„Maga még azt a kis jót is elveszi az emberektől, ami jut nekik. Simán odamegy bárkihez és szívja a vérét. Igazi példakép!” – Eric Cartman
Jó régen nem posztoltam már, most azonban célegyenesbe érkezett egy per, aminek mindenképpen szentelni akartam egy bejegyzést: nevezetesen a Pirate Bay ügye. Sokan, sok helyen kibeszélték már a témát, mégis úgy érzem, megérdemel egy rövid eszmefuttatást – már csak azért is, mert a procedúra végső kimenetele minden bizonnyal komolyan fogja befolyásolni a film-, zene- és egyéb letöltések jövőjét. A torrentoldal üzemeltetőire első fokon egy év börtönt és 30 millió svéd korona (kb 800 millió Ft) bírságot szabtak ki. Az ítélet ellen fellebbezést nyújtanak be.
Előrebocsátom: nem vagyok jogvégzett ember, így nehezen tudom megítélni, hogy a törvény betűje szerint pontosan milyen jogszabály vonatkozik az adott helyzetre; nem is célom, hogy jogi vitába bonyolódjak a döntés helyességét illetően. Nem állítom, hogy a szerzői jog mint olyan a kapzsiság csúcsa és az ördögtől való, mindazonáltal a bíróság ítéletét sem találom üdvözlendőnek. Vita helyett inkább a saját gyakorlati tapasztalataimat összegezném – mint filmrajongó, és mint a torrentoldalak kelet-európai használója.
Szegénylegények
A legfőbb érv a fájlcserélő oldalakkal szemben, hogy puszta működésükkel anyagi kárt okoznak a gyártóknak és forgalmazóknak, mert az emberek inkább illegálisan letöltik a filmeket és zenéket ahelyett, hogy megvennék. A gyártók és forgalmazók gyakran úgy tekintik, hogy minden egyes letöltéssel egy teljes DVD vagy CD árával károsították meg őket, mert ha a felhasználó nem tölthetné le, akkor mindenképpen megvenné az adott terméket legálisan, pénzért. Bár az eladási statisztikákról késhegyig menő viták folynak a torrentoldalak védelmezői és támadói között, véleményem szerint maga a következtetés alapvetően téves.
A letöltők többsége nem azért tölti le az adott filmet / zenét / könyvet / játékot / szoftvert, mert veleszületett gonoszsága a forgalmazók profitjának megkurtítására sarkallja. Tapasztalatom szerint a letöltők igen jelentős része azért folyamodik a torrentezéshez, mert a keresett film, zene vagy szoftver nem elérhető számukra másképpen – vagy azért, mert legálisan nem tudnak hozzájutni az adott termékhez, vagy azért, mert egyszerűen nincs rá pénzük. Akármelyikről legyen is szó, a letöltők ezen csoportja nem tekinthető potenciális vásárlónak. Ebből következően, ha nem tudnak letölteni, azzal igazából senki sem jár jól: az ilyen felhasználót a torrentezés ellehetetlenítése nem fogja arra sarkallni, hogy pénzért megvásárolja az elérhetetlent vagy megfizethetetlent, vagyis a gyártó ill. forgalmazó ettől nem jut több profithoz.
Tudomásul kell venni, hogy a piac bizonyos árszabásai a világ nagy része számára irreálisak. Egy angol vagy amerikai fogyasztó talán ki tud adni 330 dollárt a Star Trek – Next Generation sorozatért, de egy 400-450 dolláros havi keresetű kelet-európai fogyasztótól ez nem várható el. Hasonlóképp, egy jómódú nyugat-európai talán ki tud adni 700 dollárt az Adobe Photoshop egy példányáért, de a világ másik felén ez elképzelhetetlen. A gyakran csillagászati összegekért kínált igazán jó grafikai vagy vírusvédelmi programok vagy DVD-csomagok sokak számára csak így válnak elérhetővé.
Az én kis falum
A világnak ezen a felén néha hiába próbálunk valamit legálisan megszerezni, egyszerűen nincs rá mód. Főleg igaz ez a zenei ritkaságok, kis példányszámban kiadott CD-k és rétegfilmek esetében. Ha végigfutjuk a torrentoldalakat, gyakran találkozunk hálálkodó kommentekkel; sokan már évek óra keresik és próbálják megszereni az adott filmet vagy zenét, mielőtt letöltenék. Gyakran megesik, hogy szeretnék hozzájutni egy filmhez, de Magyarországon nem adják ki, az Amazon.com pedig – ahol az adott DVD jó eséllyel megtalálható – bizonyos termékeket egyáltalán nem szállít Magyarországra. A filmtörténet legnagyobb klasszikusai között is szép számmal akad olyan, ami itthon beszerezhetetlen, az Amazonról nem rendelhető meg, és ha esetleg valahonnan mégis elérhető, a végösszeg horribilis. A zenei piacon is hasonló a helyzet: vannak olyan legális (fizetős) zeneletöltő oldalak, amelyek csak amerikai vagy nyugat-európai felhasználók számára elérhetőek – hiába szeretnénk, nem tudunk pl. az iTunes-on vagy a Napsteren vásárolni. A néhány, magyar felhasználók előtt is nyitott zeneletöltővel pedig számos gond van: a kínálatuk szűk, és velem pl. többször előfordult, hogy fizettem a letöltendő zenéért, majd letöltés után derült ki, hogy az eladott zenefájl hibás. Az a szolgáltatás, ami használható, elérhető és reális áron kínál zenét – mint pl. a dalok.hu – pedig a többség számára gyakorlatilag ismeretlen, mert alig van reklámja.
A DVD-vásárlási kedvet az is erősen csökkenti, hogy a piacon legálisan hozzáférhető DVD-k minősége felhígult. Jó példa erre a 24 című sorozat magyar változata, ahol a felirat tele volt félrefordítással, hibával, magyartalansággal, ami az angolul nem tudó néző számára szinte élvezhetetlenné tette a sorozatot. Sajnos sok újraszinkronizált és piacra dobott filmnél is ez a helyzet. Ad absurdum, a torrentekről letölthető filmekhez ingyen, hobbiból feliratot készítő amatőrök nem egyszer saját munkájukat látják viszont a megvásárolható DVD-kiadáson – természetesen úgy, hogy senki sem kér tőlük engedélyt a munkájuk felhasználására, és egy fillért sem látnak a bevételből. (Na, ilyenkor tényleg fevetődik a kérdés: ki lop kitől?)
A zeneipar sok olyan CD-t dob a piacra, amiket számítógéppel nem lehet lejátszani (elvileg pont azért, hogy ne lehessen másolatot készíteni) – de mi van azokkal a vásárlókkal, akik megfelelő hi-fi berendezés hiányában vagy munka közben számítógépen hallgatnak zenét, vagy szeretnék a frissen vásárolt lemezt mp3 formátumra konvertálni, és mp3 lejátszón hallgatni? A játékszoftverek esetében még faramucibb a helyzet: a megvásárolható példányokat olyan erős másolásvédelemmel látják el, hogy néha a teljesen legálisan vásárolt termék nem játszható le rendesen, a vásárló pedig arra kényszerül, hogy az eredeti példányt félretéve letöltse az illegális verziót, amin a védelmet már feltörték, és rendeltetésszerűen használni lehet; máskor a telepítések számát limitálják. Mindezek a módszerek a kalózkodást nem szorítják vissza, viszont lehetetlenné teszik a fizető fogyasztók számára, hogy a szerzői jogi törvények alapján biztosított jogaikkal, mint pl. a magáncélú másolat készítésének vagy a filmek és zenék különböző lejátszó eszközök közötti átvitelének jogával élhessenek.
A selejt bosszúja
Bizonyára minden torrentezővel előfordult már – nem is egyszer -, hogy letöltött egy filmet / zenét, megnézte / meghallgatta, és annyira tetszett neki, hogy nyelt egyet, spórolt egy kicsit, és kiadta a nem ritkán borsos összeget a DVD-ért vagy CD-ért (már ha az adott termék elérhető volt). Tipikusan ilyen volt például a The Wire (A drót) című sorozat, amivel a magyar közönség először a torrentoldalakon keresztül ismerkedhetett meg, majd miután DVD-n is kiadták itthon, az első pár évadot pillanatok alatt szétkapkodták, és jelenleg is hiánycikk. Közben a Duna TV is leadta késő este az első évadot, így még tovább bővült a rajongók ill. vásárlók köre. A torrentezés egyfajta minőségi kontrollt jelent: a néző – a célközönség – elbírálhatja az adott terméket anélkül, hogy pénzt adna ki rá, és aztán eldöntheti, hogy a továbbiakban érdekli-e őt a termék vagy sem. A letöltők egy része tehát potenciális vásárló lehet, ha az adott termék valóban jó, és széles közönség számára legálisan elérhető.
A torrentoldalakon keresztül elérhető fájlok gyakran rossz minőségűek, sok köztük a moziban, kézikamerával készített kalózfelvétel. Aki nem beszél magas szinten az adott film nyelvén, annak feliratot is kell szereznie, ami az eltérő időzítésű fájlok miatt nem mindig egyszerű feladat, ráadásul egyes DVD-lejátszók nem olvasnak be bizonyos feliratfájlokat, vagy egyszerűen belefagynak. Egy letöltött filmmel sokkal több a gond és a bosszúság, mint egy vásárolt DVD-vel; már ezért sem igaz az a feltevés, hogy ha egy film megvan otthon letöltve, akkor biztosan nem fogják már pénzért megvenni. A letöltött anyagok sokszor nem igazán élvezhetőek, arra viszont tökéletesen megfelelnek, hogy a néző eldönthesse, érdekli-e őt a film annyira, hogy pénzt áldozzon érte, és megnézze egy moziban vagy megvegye DVD-n. Egy igazán érdekes film rossz minőségű vagy akár felirat nélküli felvétele is elég ahhoz, hogy az érdeklődést felkeltse; ha azonban az adott film csak látványelemekre és az unalomig ismételt sablonokra épít, a rossz minőségű kópia megadja a kegyelemdöfést: 10 percet néz belőle az ember, majd az egészet törli. A legtöbb letöltött hollywoodi „szuperprodukciónak” ez a sorsa.
Ha beülök egy moziba, az esetek 90%-ában valami ótvaros szeméttel szúrják ki a szememet, ami a beharangozó alapján érdekesnek tűnt, de aztán kiderül, hogy a forgatókönyvet fél óra alatt dobta össze két részeg szobafestő. Sok torrentezőt éppen ez a keserű tapasztalat sarkall arra, hogy a mozijegy megvásárlása helyett először az ingyenes letöltéssel próbálkozzon. Az, hogy a film letölthető, és előzetesen megtekinthető, újfajta minőségi kontrollt jelent, és talán nem vagyok túlzottan rosszmájú, ha azt mondom, a gyártók és forgalmazók ezért rettegnek leginkább a torrentezés gyakorlatától. Ez a fajta kontroll az „egyszer nézhető” filmek halálát jelentheti: ha nincs többé zsákbamacska, csak azért a filmért fognak pénzt adni a vásárlók, amit érdemes többször, jó minőségben megnézni, vagyis amit érdemes megvenni DVD-n. Egy Ponyvaregény, egy Donnie Darko, egy Nem vénnek való vidék vagy egy Pink Floyd koncertfelvétel akkor is ott lesz eredetiben a polcon, ha le lehet tölteni ingyen.
Ha a célközönség a „kóstoló” után nem veszi meg a terméket, és a legtöbb torrentező kijelenti, hogy ha nem lehet letölteni, akkor pénzért nem kell (tessék csak végigolvasni néhány fórumvitát a témában), az azt jelzi, hogy az adott termékre nincs igény. A film- és zenepiac túltelített, mégis kevés az igazán jó produkció. Meggyőződésem, hogy nincs szükség évente több száz sablonos, gagyi akciófilmre, agyatlan vígjátékra, sokmilliós költségvetésű parasztvakításra, és nem kell felülről, mesterségesen igényt gerjeszteni ezekre; meg kell(ene) találni, mire van valóban szükség a piacon. Szerintem meglepetést okozna, milyen sokan vágynak igényesebb szórakozásra – olyanra, amiért készek vagyunk pénzt kiadni, mert a moziból kijövet vagy a vásárolt CD-t hallgatva nem érezzük úgy, hogy megint lehúztak és átvertek. A kínálat feljavulásával bizonyára megváltozna a vásárlói mentalitás is, és talán olyan, marginálisabb közönséget célzó vagy kezdő zenészek és filmesek is megkapnák a közönség anyagi támogatását, akik most gyakorlatilag nem tudnak betörni a piacra, és akik az ingyenes letöltésekkel valóban rosszul járnak.
Elsősorban a zeneipar sajnálatos felhígulásának köszönhető a letöltések egy másik gyakori oka. Tetemes számú zenei CD van forgalomban, amin összesen 1-2 tisztességesen összerakott szám („sláger”) szerepel, a többi viszont arcpirítóan igénytelen szemét. A legálisan megvásárolható CD-k esetében viszont a szemétért is fizetnünk kell, még akkor is, ha 12 számból 10-et egynél többször sosem fogunk meghallgatni. A torrentek lehetővé teszik, hogy a felhasználó csak azt a pár számot töltse le, ami tényleg kell neki. Ennek megoldása a fizetős zeneletöltő oldalak felfejlesztése lehetne, ahol a számok letöltés előtt meghallgathatóak, és ahol a vásárlót nem bombázzák olyan kapcsolt áruval, amire nem tart igényt – illetve az, ha a minőség és nem a mennyiség lenne az elsődleges alapelv a zeneiparban.
Eldorádó
Külön szólnék a torrentezés kevéssé ismert, de egy bizonyos körben igen intenzíven űzött formájáról, az elektronikus könyvek letöltéséről. Vannak kifejezetten erre szakosodott weboldalak (mint pl. a gigapedia), amelyek nem minden esetben a torrent-rendszerre építve, de annak mintájára kínálnak nagy mennyiségű színvonalas szakirodalmat diákoknak, egyetemi oktatóknak, kutatóknak, akik boldogan vetik bele magukat az egy csapásra elérhetővé vált könyvóceánba.
Az igényes szakirodalom a legtöbb tudományágban – legyen szó irodalomról, biológiáról vagy atomfizikáról – megfizethetetlenül drága. Nem ritka, hogy egy kötetért 100 dollárnál is többet kell fizetni. Ez nem csak a diákoknak, de az intézményeknek, könyvtáraknak is problémát jelent, hiszen ideális esetben nem egy-egy kötetet vásárolnak, hanem a nagy kiadók újdonságaiból szemezgetve folyamatosan szerzik be a naprakész kiadványokat. Ez pont azoknak a régióknak a diákjait és felsőoktatási intézményeit érinti érzékenyen, ahol égető szükség volna a magas színvonalú oktatásra. Nem is kell messzire menni: a hazai egyetemek tetemes része nem engedheti meg magának, hogy elektronikus adatbázisokra fizessen elő (az előfizetési díj általában évi sokezer dollár) vagy rendszeresen új könyveket rendeljen, a hozzáférhető szakirodalom limitált volta pedig erősen befolyásolja az oktatás minőségét és a helyben készített munkák (szakdolgozatok, disszertációk) színvonalát, ezen keresztül pedig a diákok jövőbeli lehetőségeit. A felsőoktatás egyik célja az lenne, hogy a tudomány fejlődésével lépést tartó, magasan kvalifikált szakembereket adjon – de hogyan várhatjuk el egy diáktól, hogy felvegye a versenyt a sokkal jobban felszerelt nyugat-európai és amerikai intézményekben tanuló kollegáival, ha sokszor a legalapvetőbb tudományos folyóiratokhoz és publikációkhoz sem tud hozzáférni? Ez a gyakorlat már azért sem fair, mert a szegénységből és kilátástalanságból az egyetlen igazi kitörési lehetőséget a magas színvonalú oktatás jelentheti.
Bár a könyvletöltések korántsem állnak olyan össztűz alatt, mint a zene- és filmletöltések (talán mert a könyvbizniszben kevesebb a profit), sok kiadó harcol azért, hogy az elektronikus könyveket megosztó oldalakat bezárják, és az üzemeltetőiket perbe fogják. A kérdés az, hogy ha ezek az oldalak bezárnak, akkor az a szaud-arábiai, fehér-orosz vagy lengyel diák, aki ezentúl nem tudja letölteni és a munkájához felhasználni a legújabb Oxford University Press kötetet, majd besétál egy könyvesboltba, és megveszi? Kötve hiszem. Akkor viszont marad a kérdés: ki nyer ezzel, és mit?
Régi idők focija
A Pirate Bay elleni perben született döntés nem a kreativitást és az igazi munkát, hanem a gagyit, a középszerűséget, az igénytelen szemetet védi, és ez vele a legnagyobb baj. A kisebb költségvetésből, rengeteg kreativitással készülő, ötletes alkotások esetében a torrent remek ingyenes marketing lehetőség; a csillagászati pénzekbe kerülő nézhetetlen fércművekre nézve viszont valóban csapás lehet. Nem hinném, hogy a torrentezés gyakorlata miatt fog összeomlani a hollywoodi filmipar – a sztárok és producerek milliós gázsijából nem lesz minimálbér, az úszómedence melletti aranyberakásos bárpultból nem lesz külvárosi panellakás. De még ha össze is omlik, akkor mi van? Haladni kell a korral, az igényekkel. Ha a vásárlók nem hajlandóak fizetni valamiért, és nincs rá valós piaci igény, akkor az ítélet egyértelmű.
A letöltő mindenféleképpen kockázatot vállal a letöltéssel, hiszen – még abban az esetben is, ha maga a letöltés nem számít bűncselekménynek – az ember jó eséllyel összeszed egy-egy vírust a letöltött fájlokkal. Bár vannak olyan, zárt fájlcserélők (mint pl. a Demonoid), ahol igyekeznek kiszűrni a vírusos tartalmakat, az emberek többsége által használt nyilvános rendszerekben erre nincs lehetőség. A torrentoldalak forgalma ennek ellenére növekszik.
A Pirate Bay elleni perben született ítélet egyik fő célja a megfélemlítés; most minden torrentoldal üzemeltetője szoronghat, hogy ki lesz a következő. Svédországban máris elkezdtek bezárni a torrentoldalak. A szerzői jogok élharcosai ünnepelhetnek, de ha van egy kis sütnivalójuk, tudniuk kell, hogy ez nem több, mint átmeneti győzelem, tüneti kezelés. A torrentezés jelensége fel kellene, hogy hívja a figyelmet a film- és zeneipar irreális áraira, csökkenő színvonalára, a valós piaci igények megváltozására, illetve a jelenlegi jogszabályok elégtelenségére. A jelenleg elterjedt – és a jogvédők által harcosan védelmezett – üzleti modellek és törvények nem teszik lehetővé sem a helyzet elégséges kezelését, sem valamiféle konszenzus kialakítását. A Pirate Bay mellett sokszor és sok helyen rendeztek többezres szimpátia-tüntetéseket, és az ítélet kihirdetése után is több millióan használják az oldalt – ez széles társadalmi támogatottságot jelez, amin érdemes volna elgondolkodni. Nem néhány unatkozó hacker magánakciójáról van szó, hanem széleskörű igényről, aminek oka van, és amit nem lehet egy tollvonással megszüntetni. És amíg igény van, mód is lesz rá; akár az összes torrentoldalt be lehet tiltani, de a fiatal generációk számítástechnikai tudása előbb-utóbb ki fogja alakítani a torrent-rendszer alternatíváját.
Nyilván senki sem várhatja el, hogy minden film, zene, szoftver és játék ingyen a felhasználók rendelkezésére álljon – de azt hiszem, néhány őskommunistába oltott ál-underground figurán kívül senki nem is vár el semmi effélét. A torrentezés védőinek és támadóinak érveiben is sok az igazság, de a tiltás nem megoldás. A jövő az online film- és zenekereskedelemé; a piaci változás sokak számára fájdalmas, de megállíthatatlan. Ha igényes, reális áron kínált kiadványok uralják majd a piacot, és a zene- és filmrajongók nem érzik úton-útfélen átverve magukat, meggyőződésem, hogy néhány lúzeren kívül senki sem fog a letöltéssel bajlódni, ugyanis nem éri meg. Egyelőre azonban mind az igényesség, mind a reális árszabás várat magára, a letöltés és a jogi csatározás pedig folytatódik.
UPDATE
A legújabb agyrém: Minnesotában egy 32 éves, egyedülálló, négy gyermekes anyát a bíróság kétmillió dollárra büntetett, amiért az pár éve letöltött (nem feltöltött, kiadás előtt ellopott, hanem pusztán letöltött) 24 (azaz huszonnégy) zeneszámot az akkor még nagy népszerűségnek örvendő Kazaa oldalról. (LINK)
Ne szépítsük, ettől már konkrétan hánynom kell. Hát ennyire kell az a pénz, polgártársak? És miért nem inkább máglyahalál, vagy villamosszék?
Ezek után valószínűleg akkor is letöltenék, ha azelőtt sosem tettem volna.
